ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Általános
Szerződési Feltételek hatályba lépésének ideje: 2021.08.23.
1.
Mit tartalmaz ez a dokumentum?
Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: „ÁSZF”)
meghatározzák a Vásárló és Webáruház között létrejövő szerződés (továbbiakban: „Szerződés”)
tartalmát, így tartalmazza:
- a cégünk (a Webáruház) fontosabb adatait, elérhetőségét,
- az Önt, mint Vásárlót, és a bennünket, mint
Webáruházat megillető jogokat és kötelezettségeket,
- a Honlapunk használatával, a megrendelési
folyamattal kapcsolatos információkat (például regisztráció, megrendelés
menete, a szerződés írásba foglalt-e, a szerződéskötés nyelve, sor kerül-e
iktatásra, adatbeviteli hibák javítása, ajánlati kötöttség és visszaigazolás
stb.)
- a teljesítési határidők egyes szabályait,
- a felelősségi szabályokat,
- a szállítási és fizetési feltételeket,
- az elállási jogról szóló tájékoztatást és a
gyakorlásával kapcsolatos feltételeket,
- a jótállásról, kellékszavatosságról és
termékszavatosságról szóló tájékoztatást,
- az Ön rendelkezésére álló jogérvényesítési
lehetőségek részletes bemutatását.
Fogalmak
Az ÁSZF-ben használt fogalmak meghatározásait az I. Mellékletben gyűjtöttük
össze teljeskörűen az Ön számára. A jobb szövegértés érdekében itt a
törzsszövegben is egyes részeknél meghatározunk fogalmakat.
Technikai információk,
kötelező tájékoztatások
A Honlap használatához
szükséges technikai információkat, illetve a jogszabályok által előírt egyes más
tájékoztatásokat, melyeket az ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon találja meg.
2. Vonatkozó jogszabályok
A Szerződésre irányadó jog Magyarország jogszabályai. Felsoroltuk a legfontosabb
jogszabályokat, hogy Ön első kézből és teljesen hiteles forrásból is meggyőződhessen
jogairól:
- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
- 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról
- 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi
szolgáltatások, valamint az
információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
- 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós
fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
- 2011. évi CXX. törvény az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
(különösen a Hatodik Könyv)
- 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás
közötti szerződések részletes szabályairól
- 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és
vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó
szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
- AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016.
április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése
tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,
valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
- AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU)
2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága,
lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi
alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni
fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet,
továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról
3. Bevezetés
Üdvözöljük az általunk üzemeltetett weboldalon (a továbbiakban: „Honlap”).
A Szerződés nyelve
A Szerződés nyelve magyar.
Alapvető információ: ki tesz ajánlatot és ki fogadja azt el?
A Honlapon közölt információk nem minősülnek a Webáruház részéről szerződés
megkötésére vonatkozó ajánlatnak. Jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések
esetén a jogszabály alapján Ön minősül ajánlattevőnek, a Webáruház az Ön
ajánlatát elfogadja és így jön létre közöttünk a szerződés.
Alapvető információ: írásbeli-e a közöttünk létrejött szerződés?
A Honlapon
keresztül leadott megrendelés nem írásban, hanem ráutaló magatartással tett
jognyilatkozatnak minősül, így az Ön
és a Webáruház közötti elektronikus úton kötött szerződés nem minősül írásbeli
szerződésnek, azokat a Webáruház nem iktatja, így az utólag nem hozzáférhető és nem megtekinthető.
Megrendelés leadása, szerződés létrejötte
A megrendelések leadása
kizárólag elektronikus úton lehetséges. Faxon, telefonon, e-mailen,
levélben rendelés leadására nincs lehetőség, az ilyen módon érkezett
megrendeléseket a Webáruház nem tudja teljesíteni.
Ön a Honlap használata során tanúsított ráutaló magatartásával (jelölőnégyzet bejelölése,
megrendelést indító gomb leklikkelése) tudomásul veszi és
elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.
Magatartási kódex
A Webáruház magatartási kódex rendelkezéseinek nem
veti alá magát.
4. A Webáruház adatai
Név: |
Treppen
Color Kft. |
Székhely: |
9400 Sopron,
Bánfalvi út 42. |
Telefonszám: |
+36708819898 |
E-mail: |
treppencolor@gmail.com |
Cégjegyzékszám/nyilvántartási
szám: |
0809030182 |
Adószám: |
26388946-2-08 |
Bejegyző bíróság/bejegyző
hatóság: |
Győri
Törvényszék Cégbíróság |
Értékesítési online felület (domain név): |
WoodColor.hu |
Bankszámlaszám: |
K&H
10404058-50526883-70651013 |
5.
Részletes vásárlási
feltételek
Regisztráció
A Honlapon történő vásárlásnak nem feltétele az
érvényes regisztráció.
Amennyiben a Honlapon van lehetőség
regisztrációra, annak az alábbi szabályai vannak:
- Ön regisztrálni, a
„Regisztráció/regisztrálok” gombra kattintást követően egy e-mail cím és egyéb adatok megadásával tud (további részletek
az Adatkezelési Tájékoztatóban).
- A sikeres regisztrációt követően, Ön a belépési felületen a belépési
adatait megadva tud belépni a felhasználó fiókjába.
- Ön jogosult a regisztrációjának
törlését kérni a Honlapon
meghatározott módon (pl. a felhasználói fiókjában). Az üzenet megérkezését követően a Webáruház köteles haladéktalanul
gondoskodni a regisztráció törléséről. Felhasználói adatai a törlést
követően azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből. Ez azonban nem érinti a már leadott rendelésekhez kapcsolódó adatok és
dokumentumok megőrzését, nem eredményezi ezen adatok törlését. Az
eltávolítás után az adatok visszaállítására többé nincs mód.
- A felhasználói hozzáférési
adatok (így különösen a jelszó) titokban tartásáért kizárólag Ön felelős. Amennyiben
tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához
jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul
megváltoztatni jelszavát, ha pedig feltételezhető, hogy a harmadik személy
a jelszó használatával bármilyen módon visszaél, köteles egyidejűleg értesíteni
a Webáruházat.
- Ön vállalja, hogy a regisztráció
során megadott személyes adatokat szükség szerint frissíti annak
érdekében, hogy azok időszerűek, teljesek és a valóságnak megfelelőek
legyenek.
Megrendelés
folyamata
Termék megismerése, kiválasztása
Önnek lehetősége van a Honlap felületén böngészni a Termékek között, melyeket különböző szempontok szerint mutatunk be Önnek. A termékkategória nevére
kattintva a benne szereplő Termékek listája megjelenik. Ön
a Termékek nevére, fotójára klikkelve tájékozódhat a Termék lényeges tulajdonságairól, részletes
jellemzőiről, áráról.
A „kosár” funkciói
Ha bármely Termék elnyeri tetszését, úgy
a „Kosárba rakom” vagy hasonló feliratú gombra/szóra kattintva tudja a Terméke(ke)t virtuális kosarába helyezni, ami egyfajta „előszobája” a megrendelésnek.
A kosár tartalmát a „Kosár tartalma”, a „Kosár” vagy hasonló feliratra/gombra vagy a kosár ikonra (rajzra) kattintva tudja megtekinteni.
A kosárba rakott Termék(ek) darabszámát a megrendelés végleges leadása
előtt Ön tetszés szerint csökkentheti, növelheti vagy a Terméke(ke)t törölheti
a kosárból.
Milyen lépéseket kell tennie Önnek a megrendelés indításához?
A megrendelésének elküldéséhez Önnek szükséges megadnia a nevét, a számlázási
és kiszállítási adatokat a Honlapon található webűrlap kitöltésével és ki kell
választania a rendelkezésre álló lehetőségek közül a kívánt szállítási és
fizetési módot. Ha van regisztrációs lehetőség a Honlapon és Ön
már regisztrált a Honlapunkon és be is jelentkezett fiókjába, az Ön kényelme
érdekében egyes adatokat a rendszerünk már előre betölt(het) Önnek.
Mit javasolt tennie Önnek a megrendelés elküldése előtt? (adat
ellenőrzés/javítás)
Mielőtt Ön véglegesítené a megrendelését, egy
összefoglaló oldal segítségével ellenőrizheti minden korábban megadott adatát, és
a megrendelni kívánt Terméke(ke)t, azok mennyiségét. Ha adatbeviteli hibákat vett
észre, mindenképpen javítsa ki azokat a megadott adatokon. Amennyiben még a végleges elküldés előtt változtatni
szeretne a kosár bármely tartalmi elemén vagy az Ön adatain, akkor azt még megteheti
a Webáruház által biztosított technikai módokon (pl. „Vissza” felirat/gomb vagy
balra mutató nyíl).
A megrendelés elküldése és az Ön fizetési kötelezettségének keletkezése
Amennyiben Ön meggyőződött arról,
hogy megadott adatai helyesen szerepelnek, valamint a kosár tartalma megfelel
az Ön által megrendelni kívánt Termékeknek, akkor a jelen ÁSZF elfogadása után (jelölőnégyzet
kipipálása) a „MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE” vagy hasonló feliratú
gombra kattintva tudja megrendelését véglegesen elküldeni a Webáruház részére, ami az Ön részére fizetési
kötelezettséget keletkeztet.
Termékek ára
A Honlapon megjelenített Termékek vételára az
általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó módon (bruttó) van
feltüntetve. A Termékek mellett feltüntetett vételár nem tartalmazza a
kiszállítás költségét. A Termékek ára magyar forintban (Ft) kerül
feltüntetésre. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló
levél alapján minden költséget tartalmaz, beleértve a szállítás díját is.
Rendelés visszaigazolásának folyamata
Az alábbi módokon jöhet létre Ön és a Webáruház között szerződés. Azt, hogy
az alábbi két lehetőség közül melyik módon jön létre a szerződésünk, a Honlapon
történő tájékoztatásunk és az általunk küldött emailek tartalmazzák.
1. Egy automatikus technikai visszaigazoló email és
egy második, szerződést létrehozó email
Miután Ön elküldte részünkre a megrendelését a
Honlapon, Ön két e-mailt fog kapni tőlünk.
Az első email egy
automatikus visszaigazoló e-mail, amelyben arról tájékoztatjuk, hogy rendelése
megérkezett a rendszerbe. Ez egy technikai jellegű rendszerüzenet, mely tartalmazza
az Ön által megadott adatokat (a rendelés azonosítóját, a rendelés dátumát, a
megrendelt Termékek felsorolását, mennyiségét, a Termék árát, szállítási
költséget és a fizetendő végösszeget).
Amennyiben azt tapasztalja, hogy az automata visszaigazoló e-mail tévesen tartalmazza
az Ön adatait, úgy ezt a tényt köteles velünk e-mail útján haladéktalanul
közölni, ezzel együtt a helyes adatait megadni. Amennyiben az automata
visszaigazoló e-mail 24 órán belül nem érkezik meg e-mail fiókjába, kérjük
vegye fel velünk a kapcsolatot, ugyanis elképzelhető, hogy megrendelése
technikai okok miatt nem érkezett meg rendszerünkbe.
A második e-mail (már nem
automata, technikai jellegű rendszerüzenet) tartalmazza Webáruház szerződéses (azaz
az Ön ajánlatát/megrendelését elfogadó) nyilatkozatát, amely az Ön megrendelés
beküldésének időpontjától számított legkésőbb 48 órán belül visszaigazolja a
megrendelés teljesíthetőségét. Az ajánlat elfogadó e-mail a Webáruház részéről
az Ön által tett ajánlat elfogadásának minősül, mellyel létrejön a szerződés Ön
és a Webáruház között.
Az Ön és
a Webáruház között online módon megkötött Termék adásvételére vonatkozó
szerződés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül. Az adásvételi
szerződés alapján a Webáruház dolog tulajdonjogának átruházására, Ön a vételár megfizetésére és a dolog átvételére
köteles.
2. Egy emailt küldünk a megrendelésének beérkezés
után
Miután Ön elküldte részünkre a megrendelését a
Honlapon, Ön egy e-mailt fog kapni tőlünk, amely egyszerre tartalmazza:
a) az automatikus visszaigazolást, melyben arról tájékoztatjuk, hogy rendelése
megérkezett a rendszerbe és tartalmazza az Ön által megadott adatokat (a
rendelés azonosítóját, a rendelés dátumát, a megrendelt Termékek felsorolását,
mennyiségét, a Termék árát, szállítási költséget és a fizetendő végösszeget).
Amennyiben azt tapasztalja, hogy a visszaigazolás tévesen
tartalmazza az Ön adatait, úgy ezt a tényt köteles velünk e-mail útján
haladéktalanul közölni, ezzel együtt a helyes adatait megadni. Amennyiben a
visszaigazoló és szerződést létrehozó e-mailünk 24 órán belül nem érkezik meg
e-mail fiókjába, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, ugyanis elképzelhető,
hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg rendszerünkbe.
b) a Webáruház szerződéses (azaz az Ön ajánlatát/megrendelését elfogadó) nyilatkozatát, amely az Ön megrendelésének beküldésének
időpontjától számított legkésőbb 48 órán belül visszaigazolja a megrendelés
teljesíthetőségét.
Szerződés létrejötte, a szerződés tartalma
Mikor jön létre a
szerződés Ön és a Webáruház között?
Az ajánlat elfogadó e-mail a Webáruház részéről az Ön által tett ajánlat
elfogadásának minősül, mellyel létrejön a szerződés Ön és a Webáruház között
abban az időpontban, amikor a mi szerződéses nyilatkozatunkat tartalmazó email
az Ön elektronikus levelezőrendszerében hozzáférhetővé válik.
Milyen típusú szerződésnek minősül az Ön és a Webáruház között létrejött Szerződés?
Az Ön és
a Webáruház között online módon megkötött Termék adásvételére vonatkozó
szerződés elektronikus úton megkötött adásvételi szerződésnek minősül. Az adásvételi
szerződés alapján a Webáruház dolog tulajdonjogának átruházására, Ön a vételár megfizetésére és a dolog átvételére
köteles.
Ajánlati kötöttség
Ön mentesül az ajánlati kötöttség alól, ha késedelem
nélkül, de legkésőbb 48 órán belül nem kapja meg a Webáruháztól az elküldött rendelésére, vagyis az ajánlatának elfogadására (teljesítésére) irányuló ajánlat
elfogadó visszaigazoló e-mailt.
A megrendelés és
annak visszaigazolása akkor tekintendő a Webáruházhoz, illetve Önhöz megérkezettnek, amikor az a címzett részére hozzáférhetővé
válik.
Amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg
időben, mert Ön hibás e-mail címet adott meg
regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt Ön nem tud üzenetet fogadni, a Webáruház kizárja a felelősségét az Ön megrendelésének meghiúsulásáért és a szerződés létrejöttének elmaradásáért.
Ha Ön rendelését már elküldte a Webáruház részére és hibát
vesz észre a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, azt 1 napon
belül jeleznie kell a Webáruház felé, a nem kívánt vagy
téves adat tartalmú rendelések teljesítésének elkerülése
érdekében.
Hibás ár
A lehető legnagyobb gondossággal járunk
el a Termékek árának és Termékek leírásának feltüntetésekor. Előfordulhat, hogy
mégis a Termék szokásos piaci árától jelentősen eltérő árat (akciós) jelenítünk
meg és/vagy informatikai eszköz/szoftver hiba miatt irreális árat tüntetünk
fel.
Nyilvánvalóan hibás ár lehet az alábbi három eset bármelyike:
- 0 Ft-os árat tüntet fel a Webáruház egy vagy
több Terméknél,
- kedvezményes, de a kedvezmény tényleges mértékének
nem megfelelően csökkentett árat tüntet fel a Webáruház egy vagy több
Terméknél,
- a tényleges árleszállítás szándéka nélkül,
hibásan kikerülő árat tüntet fel a Webáruház egy vagy több Terméknél, mely
a kedvezményes piaci árszintnél is alacsonyabb.
Ilyen esetekben a Webáruház az
alábbiakra jogosult:
a)
nem fogadja el (elutasítja) az Ön a Webáruház szerződéses
akaratától eltérő tartalommal (irreálisan alacsony árral) létrejött ajánlatát
ÉS
b)
választása szerint a valós szerződéses akaratának már
megfelelő áron tesz ajánlattételi felhívást Önnek (Ön nem köteles ezen az új
áron új megrendelést leadni felénk),
VAGY
c)
vagy a téves
áron indult ajánlattételi folyamat eredménytelenül lezárultnak minősül és a
szerződés nem jön létre.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a kereskedelmi
gyakorlat megítélése során az olyan fogyasztó magatartását kell alapul venni, aki ésszerűen tájékozottan, az
adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár
el.
A Webáruház tehát feltételezi a Vásárlóról, hogy
rendelésekor a tudatos fogyasztótól elvárhatóak alapján jár el, tehát tisztában
van a megrendelni kívánt Termék tulajdonságával, jellemzőivel, és piaci
árszintjével, így azzal is, ha a Terméknek a Webáruház által feltüntetett ára nyilvánvalóan
túl alacsony.
Számla
A Webáruház számlát állít ki az Ön vásárlásáról és a számlát
e-mailben küldi
el Önnek és/vagy a csomagban helyezi el.
Fizetési
módok
Az Ön által kiválasztott Termékek vételárát Ön többféle
fizetési megoldással tudja kiegyenlíteni. Az Ön
rendelkezésére álló fizetési megoldások készlete időről-időre változik. Az
aktuálisan elérhető fizetési megoldásokról és a Honlapon több helyen (pl. ikonokkal)
és a konkrét Termék megrendelésekor is tájékoztatjuk. Itt általános tájékoztatást
adunk Önnek a fizetési megoldásokról.
A megrendelés
végösszegének kiegyenlítése az alábbi fizetési módok igénybevételével lehetséges:
- Bankkártyás fizetés: amennyiben Ön a bankkártyás előre fizetés lehetőségét is kit tudja
választani a fizetési módozatok között, akkor a Webáruházzal szerződésben
álló pénzügyi szolgáltató rendszerében biztonságos módon fizethet bankkártyájával.
- Banki átutalás: A megrendelés
ellenértékét a Termék(ek) kiszállítását,
illetve átvételét megelőzően banki átutalással is kiegyenlítheti. A banki átutalás
indítása előtt mindenképp várja meg, amíg a Webáruház visszaigazolja
az Ön megrendelését és megküldi Önnek a szükséges átutalási utasításokat. A Webáruház bankszámlaszámát biztonságképpen ellenőrizze
le a 4. pontban megadott bankszámla információ
alapján.
- Utánvétes fizetés: Amennyiben az „Utánvétel” fizetési módot is ki
tudja választani a konkrét megrendeléskor, a megrendelés
értékének kiegyenlítése a kiszállítás vagy az átvétel helyszínén történő
átvételkor történik, készpénzben illetve a futárcégtől függően bankkártyával. A Webáruház kizárólag magyar
forintot (Ft) fogad el.
A Webáruház – az általa elfogadott fizetési módok
tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Vásárló állampolgárságával,
lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével,
a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz-helyettesítő
fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
Szállítási feltételek
Általános tájékoztatás
Az Ön által kiválasztott Termékek többféle szállítási
módon és időről-időre változó áron rendelhetőek meg, egyes esetekben pedig akció keretében folyamatosan
változó áron találja ezeket meg. Az aktuálisan elérhető szállítási módozatokról
és azok áráról a konkrét Termék megrendelésekor tájékoztatjuk, itt általános tájékoztatást
adunk Önnek a szállítási feltételekről.
Átvételi módok
a) Házhozszállítás
Házhozszállítás esetén kérjük, hogy olyan szállítási
címet adjon meg, ahol napközben elérhető.
Ha Ön a megjelölt időpontban nem
tartózkodik a megadott szállítási címen és a csomag átvétele meghiúsul, a futár
értesítést hagy a megadott
elérhetőségek valamelyikén. Az értesítőn található szám
segítségével lehetősége
van a futárszolgálatnál új szállítási cím és időpont megadására, illetve
egyeztetésére. A futárszolgálat további 1 alkalommal kísérli meg a megrendelt Termékek kiszállítását.
A futárszolgálat
tehát összesen kétszeri kézbesítést kísérel meg, azonban, ha a 2. kiszállítás
is sikertelen – Önnek felróható okból -, akkor a 3. kiszállítást a Webáruház csak akkor kísérli
meg újból, ha Ön a megrendelés ellenértékét átutalással a Webáruház részére már megfizette és a vételár a Webáruház számláján
jóváírásra került.
A Webáruház fenntartja a jogot
arra, hogy az egy megrendelésben szereplő Termékeket egyszerre
szállítja ki, részszállítás teljesítését nem vállalja.
b) Személyes átvétel/átvételi pont
Amennyiben Önnek a megrendelt Termékek átvételére személyes
átvételt vagy más csomagautomatás átvételt
is biztosítunk a
megrendelés során megadott lehetőségek között, akkor az Ön által megvásárolt Termék azon időponttól vehető át a megadott átvételi ponton. Az
átvétel előtt kérjük várja meg, az átvétel lehetőségét megerősítő emailt vagy
sms-t, amit a Webáruház vagy annak megbízottja küld meg Önnek.
Termék átvételével kapcsolatos tájékoztatás
A Termék(ek) átvételekor Ön köteles megvizsgálni, hogy
a csomagolás sérülésmentes-e. Amennyiben sérülést tapasztal a csomagoláson és/vagy a Terméke(ke)n, kérje a futártól
jegyzőkönyv felvételét. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem fogadunk
el.
Szállítási határidő
A Webáruház a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb
harminc napon belül köteles a Fogyasztó rendelkezésére bocsátani (kiszállítani) a Terméket.
A konkrét szállítási határidőt minden
esetben a Webáruház által küldött visszaigazolás
tartalmazza.
A Webáruház az Ön rendelését, a megrendelt Termék(ek) típusától függően a lehető leghamarabb átadja a
futárszolgálatnak. A tényleges
szállítási idő ettől eltérhet a választott módtól is függően. A Webáruház és/vagy a futárcég
a szállítás napjáról e-mailben és/vagy sms-ben előzetesen értesíti Önt.
A Webáruház késedelme esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló (lásd a Fogalommeghatározásokat
az I. Mellékletben) jogosult
póthatáridőt tűzni. Ha a Webáruház a
póthatáridőn belül nem teljesít, a Fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni.
A Fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a
szerződéstől elállni akkor, ha
a) a Webáruház a szerződés teljesítését
megtagadta
VAGY
b) a szerződést a Felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás
felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem
máskor - kellett volna teljesíteni.
Kiszállítás kifizetési feltételhez
kötése
Amennyiben Ön korábban már a megrendelt Terméket nem vette át (az elállási
jog gyakorlását kivéve), vagy a Termék nem kereste jelzéssel érkezett vissza a Webáruházhoz,
a Webáruház a vételár és a szállítási költségek előre történő megfizetéséhez kötheti
a megrendelés teljesítését.
A Webáruháznak jogában áll visszatartani a Termék(ek) átadását, amíg meg
nem győződik arról, hogy Ön a Termék árát sikeresen megfizette az elektronikus
fizetési megoldás igénybevételével (beleértve azt az esetet, amikor az
átutalással fizetett Termék esetén a Vásárló tagállama szerinti pénznemben
utalja át a vételárat és az átváltás, valamint a banki költségek miatt a
Webáruházhoz nem érkezik meg a vételár és a szállítási díj alapján meghatározott
összeg). A Webáruház a vételár
kiegészítésére hívja fel a Vásárlót, ha a Termék árának megfizetésére nem
teljes mértékben került sor.
Értékesítés külföldre
Amennyiben a Honlapon megadott feltételek szerint a
Magyarországról rendelő személyek a Termék kiszállítását kérhetik
Magyarországra és/vagy bármely Európai Uniós tagállam területére, ezt a
lehetőséget kérheti a nem Magyarországról rendelő személy is. Ez azt jelenti,
hogy nem alkalmazunk hátrányos területi megkülönböztetést az egyes megrendelőkkel
szemben.
Amennyiben a Webáruház a megrendeléseket az Európai Unió (EU) területén belül külföldre is kiszállítja a
fentiek szerint, akkor a külföldi megrendelésekre is jelen
ÁSZF rendelkezései irányadóak azzal, hogy a jelen pont értelmezésében
Vásárlónak
- az a Fogyasztó minősül, aki valamely EU tagállam állampolgára, vagy valamely EU tagállamban lakóhellyel
rendelkezik, vagy
- az a vállalkozás, amely valamely tagállamban letelepedési hellyel
rendelkezik, és az Európai Unión belül kizárólag végfelhasználás céljából
vásárol árut vagy vesz igénybe szolgáltatást.
A Honlapon található tartalom és az Önnel folytatott
levelezésünk és egyéb adatközléseink főleg magyar nyelven történnek, és nem vagyunk kötelesek a Vásárló választása szerinti nyelven levelezni/telefonálni a Vásárlóval.
Kárveszély átszállása
Ha a Vásárló Fogyasztónak minősül (lásd fogalommeghatározásokat az I. Mellékletben) és a Webáruház vállalja a Termék(ek)
Fogyasztóhoz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll
át a Vásárlóra,
amikor a Vásárló
vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a Termék(ek)et. A kárveszély a
fuvarozónak történő átadáskor átszáll a Vásárlóra, ha a fuvarozót a Vásárló bízta meg, feltéve,
hogy a fuvarozót nem a Webáruház ajánlotta.
6. Tájékoztatás
az elállási
jogról és az elállási
jog gyakorlásának szabályai
A Fogyasztó elállási
joga
Fontos információ: az e pontban felsorolt jogok a fogyasztónak minősülő
Vásárlókat illetik meg (továbbiakban: „Fogyasztó” – lásd még a Fogalommeghatározásokat
az I. Mellékletben). Ennek megfelelően cégek, intézmények, közületek stb. (jogi
személyek) nem gyakorolhatják az alábbiak szerinti elállási jogot.
A 45/2014. (II. 26.) Korm.
rendelet 20. § értelmében a Fogyasztó jogosult a Termék adásvételére irányuló
szerződés esetén a
a) Terméknek,
b) több Termék szolgáltatásakor az
utoljára szolgáltatott
terméknek,
c) több tételből vagy darabból álló
termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
d) ha a Terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az
első szolgáltatásnak,
a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik
személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a
szerződéstől indokolás nélkül elállni.
A Fogyasztó a szerződés megkötésének a napja és a Termék átvételének napja
közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.
A Fogyasztó elállási jogának kizárása
A Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog az
alábbi esetekben:
a)
a szolgáltatás nyújtására irányuló
szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a
vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével
kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének
teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
b)
olyan termék vagy szolgáltatás
tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem
befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is
lehetséges ingadozásától függ;
c)
olyan nem előre gyártott termék esetében,
amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő,
vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére
szabtak;
d)
romlandó vagy minőségét rövid
ideig megőrző termék tekintetében (pl. friss élelmiszer, meleg étel);
e)
olyan zárt csomagolású termék
tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő
felbontása után nem küldhető vissza. Az ilyen termékek visszavétele a Webáruháztól nem várható el
akkor, ha a Fogyasztó a terméket közvetlenül védő csomagolást már felbontotta
és/vagy rendeltetésszerű használatát megkezdte, hiszen ilyenkor nem zárható ki,
hogy a termék emberi testtel vagy testnedvekkel, illetve baktériumokkal
érintkezett, így a termék higiéniai vagy egészségügyi minősége már nem
garantálható. Amennyiben a Fogyasztó még nem kezdte meg ezen, a kivételszabály
alá tartozó termékek használatát, tehát a terméket közvetlenül védő csomagolást
még nem bontotta fel, elállási jogát az általános szabályok szerint gyakorolhatja.
f)
olyan termék tekintetében, amely
jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
g)
olyan alkoholtartalmú ital tekintetében,
amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci
ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés
megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a
megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
h)
olyan vállalkozási szerződés
esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a
fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i)
lezárt csomagolású hang-, illetve
képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele
tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
j)
hírlap, folyóirat és időszaki lap
tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k)
nyilvános árverésen megkötött
szerződések esetében;
l)
lakáscélú szolgáltatás kivételével
szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés,
étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló
szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy
határidőt kötöttek ki;
m)
a nem tárgyi adathordozón nyújtott
digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett,
előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést és a Fogyasztó e beleegyezésével
egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés
megkezdését követően elveszíti felmondási jogát.
Ha a Fogyasztó mégis élni kíván elállási jogával,
elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni
(például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 4.
pontjában feltüntetett elérhetőségeken
a Webáruház részére. Ebből a célból a Fogyasztó
felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló e-mailhez mellékelt vagy a jelen ÁSZF végén található II.
Mellékletben elérhető elállási nyilatkozat-mintát is.
Az elállási jog gyakorlására vonatkozó eljárás szabályai
Mikor minősül érvényesnek az elállási jog gyakorlása?
Írásban történő
elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó
az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári
napon) elküldi a Webáruház részére. Amennyiben a Fogyasztó postai úton küldi meg
elállási nyilatkozatát, akkor a postára adás dátumát, amennyiben e-mailen keresztül, akkor az e-mail küldésének
idejét veszi figyelembe a Webáruház
a határidő számítás szempontjából. Javasoljuk, hogy a Fogyasztó levelét ajánlott
küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás
dátuma, különös tekintettel az
alábbiakra (bizonyítási teher).
Melyik félen van a bizonyítási teher?
A Fogyasztót
terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az e pontban (6.pont) meghatározott rendelkezéseknek
megfelelően gyakorolta.
Mit kell tennie a Webáruháznak azután, hogy a Fogyasztó gyakorolta az
elállási jogát?
A Webáruház köteles e-mailben ésszerű határidőn belül visszaigazolni a Fogyasztó elállási
nyilatkozatának megérkezését,
különösen akkor, ha Fogyasztó a Honlapon biztosított módon küldte be elállási
nyilatkozatát (például webűrlapon).
Mit kell tennie a Fogyasztónak azután, hogy megküldte elállási
nyilatkozatát?
A Fogyasztó elállás
esetén köteles a megrendelt Terméket a Webáruház által a
Honlapon feltüntetett visszavételi címére indokolatlan késedelem nélkül, de
legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül
visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a Fogyasztó a 14 napos
határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak
átadja) a Terméket.
Kit terhel a visszaküldés költsége?
A Terméknek a Webáruház
címére történő visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli,
kivéve, ha a Webáruház vállalta e költségek viselését. A Webáruház azonban nem vállalja át a visszaszállítás
lebonyolítását, illetve költségét a Fogyasztótól. A Webáruház az utánvéttel vagy portósan visszaküldött
csomagot nem veszi át. A Termék
visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más
költség nem terheli.
Fogyasztó felelhet a Termék értékcsökkenéséért elállás esetén
A Fogyasztó kizárólag akkor vonható
felelősségre a Termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha
az a Termék jellegének,
tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot
meghaladó használat miatt következett be. A Webáruház tehát követelheti a Termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához
szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés, illetve
ésszerű költségeinek megtérítését.
Meddig kell a Webáruháznak visszatérítenie a vételárat és annak milyen
elemeit a Fogyasztó elállása esetén?
Ha a Fogyasztó
eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási
nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Webáruház visszatéríti a
Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást (Termék ára), ideértve a
fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a
többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Fogyasztó a Webáruház által felkínált,
legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.
Mikor tartjuk vissza a visszajáró
összeget?
A Webáruház jogosult a
visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a Terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta hitelt
érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Webáruház a korábbi időpontot
veszi figyelembe.
Milyen módon fizetjük meg a Fogyasztónak a visszajáró összeget?
A visszatérítés
során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot
alkalmaz a Webáruház, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten
a hozzájárulását adja, például az
elállási nyilatkozatán megadja a bankszámlaszámát és a kedvezményezett nevét.
Az ilyen visszatérítési
mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többletköltség nem
terheli.
7.
Kellékszavatosságról,
termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató
Szavatosság és jótállás viszonya
A jótállás és a szavatossági jogok egymás mellett érvényesülnek. Alapvető
különbség köztük, hogy jótállás esetén a Fogyasztó számára kedvezőbben vannak
megállapítva a bizonyítási teher szabályai.
Hibás teljesítés
Egy Termék akkor minősül hibásnak, ha az nem
felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha
nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Nem minősül hibás teljesítésnek az, ha a jogosult a
hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy ismernie kellett.
Fogyasztói szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a
teljesítést követő hat hónapon belül a Fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában
megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével
összeegyeztethetetlen.
Kellékszavatosság
Ön a Webáruház hibás
teljesítése esetén a Webáruházzal szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Fogyasztói szerződés keretében vásárolt új termék vásárlása esetén az
átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért
a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves
elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait érvényesíteni már nem tudja.
Használt termékek esetében 2 évnél rövidebb elévülési
határidő is kiköthető. A Webáruház az általa értékesített Termékei esetében
minden esetben 1 év szavatosságot vállal, melynek értelmében Ön 1 éves elévülési
határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényét.
Amennyiben nem fogyasztói szerződésről van szó, a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.
Ön közvetlenül a Webáruházzal szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
a) Kellékszavatosság keretében
érvényesíthető igények
Ön – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha
az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Webáruház számára más igény teljesítéséhez
képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem
kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos
leszállítását vagy a hibát a Webáruház költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben –
a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
A kijavításra nyitva álló határidő a
fogyasztási cikk átvételekor indul.
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint
a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Webáruházzal.
Ön a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az
áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt vagy
arra a Webáruház adott okot.
Ha a szavatossági igényét a Terméktől - a megjelölt hiba szempontjából -
elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a Termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
b) A Webáruház mentesülése a
kellékszavatossági kötelezettsége alól
A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a
kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb
feltétele, ha igazolja, hogy a Terméket a Webáruháztól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Webáruház csak akkor mentesül a szavatosság
alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a Termék hibája az Ön részére történő átadást követően keletkezett.
Amennyiben a Webáruház bizonyítani tudja, hogy a hiba
oka Önnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ön által támasztott szavatossági
igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban
már köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Termékszavatosság
A Termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló –
választása szerint – elállhat (lásd. 6. pont) vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Önt azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági
és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen.
Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt
termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a
gyártóval szemben érvényesítheti.
a) Termékszavatosság keretében
érvényesíthető igények
Termékszavatossági igényként kizárólag
a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját
termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
Termékszavatossági igényét a termék
gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E
határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval
közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát
késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a
fogyasztó felelős.
b) A gyártó mentesülése a
termékszavatossági kötelezettsége alól
A gyártó, forgalmazó kizárólag akkor
mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti
tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a
technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt
felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály
vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak, forgalmazónak a
mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Jótállás
Hibás teljesítés
esetén a Webáruház jótállásra köteles az
egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben
felsorolt új tartós fogyasztási cikkek (pl. műszaki cikkek, szerszámok, gépek), valamint az ott meghatározott
körben azok tartozékai és alkotórészei eladása esetén.
A rendelet (tárgyi)
hatálya csakis az új Termékekre terjed ki és csak a Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében
értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik.
A jótállási jogokat
kizárólag a fogyasztónak
minősülő Vásárló érvényesíthet.
A Webáruház
az egyes Termékekre vonatkozó jótállás időtartamát legkésőbb
a Termék a Vásárló általi átvételekor adott garanciajegyen (jótállási
jegyen) szereplő adatok útján közli.
A Webáruház jótállási
kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka
a teljesítés után keletkezett.
A jótállás időtartama
- 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási
ár esetén egy év,
- 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó
eladási ár esetén két év,
- 250 000 forint eladási ár felett három év.
A fenti határidők
elmulasztása jogvesztéssel jár. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási
időnek az a része, amely alatt Ön a Terméket
nem tudja rendeltetésszerűen használni.
A jótállási
határidő a fogyasztási cikk Ön
részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a
vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
Ha Ön a
fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe,
akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.
A jótállási idő a Terméknek vagy a Termék részének kicserélése
(kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) Termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként
jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik.
Jótállás keretében érvényesíthető igények
Jótállás keretébe tartozó hiba esetén Ön:
- elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést
követelhet, kivéve ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen,
vagy ha az a Webáruháznak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan
többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a Termék hibátlan
állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási
igény teljesítésével az Önnek okozott érdeksérelmet.
- ha a Webáruház a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének
megfelelő határidőn belül, az Ön érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a kijavításhoz
vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, az Ön – választása
szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Webáruház költségére
maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a
szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
Jótállási igény érvényesítését kizáró
hibák
Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a Termék Ön részére való átadását
követően lépett fel, így például, ha a hibát:
- szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Webáruház, vagy annak
megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a
használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza)
- rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban
foglaltak figyelmen kívül hagyása,
- helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás,
- elemi kár, természeti csapás okozta.
A szavatossági igény esetén
történő eljárás (fogyasztónak minősülő Vásárló esetén)
Ön a kijavítás iránti igényét választása szerint a Webáruház székhelyén, bármely
telephelyén, fióktelepén és a
Webáruház által a jótállási jegyen feltüntetett
javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. Jótállási igényeit a 4. pontban meghatározott
elérhetőségeken keresztül jelentheti be a Webáruház felé.
A szerződés megkötésének bizonyítása Önt terheli (számlával, nyugtával).
A Webáruházat terhelik a szavatossági kötelezettség teljesítésével
kapcsolatos költségek.
A Webáruház köteles az Ön által nála bejelentett szavatossági vagy jótállási
igényéről jegyzőkönyvet felvenni, és annak másolatát késedelem nélkül, igazolható
módon az Ön rendelkezésére bocsátani.
A kijavítást vagy
kicserélést – a Termék tulajdonságaira és az
Ön által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő
határidőn belül, az Ön érdekeit kímélve kell elvégezni.
Ha az Ön által bejelentett szavatossági vagy jótállási igény
teljesíthetőségéről annak bejelentésekor a Webáruház nem tud nyilatkozni,
álláspontjáról öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni Önt.
A Webáruház a jegyzőkönyvet felvételétől számított három évig köteles
megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság számára bemutatni.
A Webáruház törekszik arra,
hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy kicserélés időtartama a
tizenöt napot meghaladja, akkor a Webáruház Önt tájékoztatni köteles a
kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás az Ön előzetes hozzájárulása
esetén elektronikus úton vagy a fogyasztó általi átvételi igazolásra alkalmas
más módon történik.
Ha a Termék cseréjére nincs
lehetőség, a Webáruház köteles az Ön által bemutatott számlán vagy nyugtán feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ön részére visszatéríteni. A nyolc napos határidő a kijavításra
előírt harmincnapos határidő eredménytelen elteltekor
kezdődik.
A kijavítás egyéb szabályai kötelező jótállás esetén
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek a 45/2014. (II. 26.)
Korm. rendelet rendelkezéseitől a Fogyasztó hátrányára eltérő megállapodást nem
köthetnek.
Ha a jótállási
időtartam alatt:
a)
a Termék első
alkalommal történő javítása során a Webáruház részéről megállapítást nyer, hogy a Termék nem javítható, a
fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a Webáruház köteles a Terméket nyolc
napon belül kicserélni,
b)
a Termék három
alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – az Ön eltérő rendelkezése
hiányában, vagy ha nem igényli a vételár arányos leszállítását, és Ön fogyasztóként nem kívánja a
fogyasztási cikket a Webáruház költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Webáruház köteles a Terméket nyolc napon belül kicserélni,
c) ha a Termék kijavítására a kijavítási igény Webáruház részére való
közlésétől számított harmincadik napig
nem kerül sor, - az Ön eltérő rendelkezése hiányában - a Webáruház köteles a Terméket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét
követő nyolc napon belül kicserélni.
Amennyiben a fogyasztási cikk a negyedik
alkalommal hibásodik meg, Ön jogosult a Webáruház felé kijavítási igénnyel
fordulni, vagy a vételár arányos leszállítását kérni a Webáruháztól, vagy a fogyasztási
cikket a Webáruház költségére kijavítani. Amennyiben Ön ezen jogaival nem él,
vagy erről nem nyilatkozott, a Webáruháznak a fogyasztási cikket 8 napon belül
ki kell cserélnie, ha erre nincs lehetőség, a számlán, vagy nyugtán szereplő
eladási árat 8 napon belül vissza kell térítenie Önnek.
A kijavítás során a
Termékbe csak új
alkatrész kerülhet beépítésre.
Ha a Webáruház szavatossági vagy
jótállási kötelezettségének az Ön által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, ennek
indokát a jegyzőkönyvben meg kell adni.
A jótállási idő a Terméknek
vagy a Termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított)
Termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba
tekintetében újból kezdődik.
Ha Ön a Termék meghibásodása miatt a vásárlástól
(üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a
Webáruház nem
hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a Terméket kicserélni,
feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
Önt azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon
hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági
és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen.
A jótállás tehát
nem érinti az Ön
jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve
kártérítési – jogainak érvényesítését.
Ha a felek között
jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, Ön békéltető testületi
eljárást kezdeményezhet, a 8. pontban feltüntettettek szerint.
A Webáruház nem vállal szavatosságot az olyan
károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan
kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból,
illetve egyéb, a Termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek.
8. Jogérvényesítési
lehetőségek
Panaszügyintézés
Mikor tehet Ön panaszt?
Ön panaszt tehet a Webáruháznál a Webáruháznak és
minden, a Webáruház érdekében vagy javára eljáró személynek a magatartására, tevékenységére vagy
mulasztására,
ami a Termék(ek)nek Ön részére
történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban áll.
Hogyan teheti meg panaszát?
Ön a panaszát szóban és írásban is megteheti.
Hol tehet Ön panaszt?
Ön a Termékkel vagy a Webáruház
értékesítési tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait elsősorban
közvetlenül a 4. pontban meghatározott elérhetőségeken keresztül terjesztheti
elő.
Szóbeli panasz
A szóbeli panasz kivizsgálásának szabályai
A Webáruház a telefonon keresztül közölt szóbeli panaszt köteles azonnal megvizsgálni és amennyiben arra
lehetősége van, szükség szerint orvosolni. Ha Ön a panasz kezelésével nem
ért egyet vagy a panasz azonnali
kivizsgálása nem lehetséges, akkor a Webáruház a panaszról
jegyzőkönyvet vesz fel.
A jegyzőkönyvre vonatkozó szabályok
A Webáruház a telefonon vagy egyéb elektronikus
hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén Önnek legkésőbb az érdemi
válasszal egyidejűleg – legkésőbb 30
napon belül - megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.
A Webáruház panaszról felvett jegyzőkönyv másolatát a panasz felvételétől
számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak
bemutatni.
A telefonon, vagy más
hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Webáruház egyedi azonosítóval
látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.
Egyekekben a szóbeli panasz feldolgozásakor a Webáruház az írásbeli panaszra
vonatkozó szabályok szerint jár el.
Írásbeli panasz
A Webáruház a hozzá írásban érkezett panaszt 30
napon belül érdemben megválaszolja és intézkedik annak közléséről.
A panasz elutasítása
esetén a Webáruház az elutasítás indokáról tájékoztatja Önt. A panasz
elutasítása esetén a Webáruház köteles Önt írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint -
mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak
tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye
szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét,
valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a Webáruház a fogyasztói jogvita rendezése érdekében
igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.
Egyéb jogérvényesítési
lehetőségek
Amennyiben a Webáruház és a Vásárló
között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a Webáruházzal való tárgyalások során nem rendeződik,
a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint
illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a testület eljárását, illetve fordulhat a Webáruház székhelye szerint illetékes békéltető testülethez is, továbbá a következő jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva
a Vásárló számára:
- Békéltető testületi
eljárás
- Panasztétel a
fogyasztóvédelmi hatóságnál
- Vitarendezési eljárás
az EU online vitarendezési platformján keresztül
- Bírósági eljárás
kezdeményezése
Részletek:
Panasztétel
a fogyasztóvédelmi hatóságnál
Ha Ön fogyasztói jogainak
megsértését észleli, panasszal fordulhat a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi
hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi
eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi hatóság kérelemre, vagy
hivatalból eljár, vizsgálva ezzel a Webáruház piaci magatartását
fogyasztóvédelmi szempontból. Az Ön egyedi ügyét azonban a
békéltető testület oldja meg, azaz a fogyasztóvédelmi hatóság ebben az esetben
átteszi a kérelmező ügyét a békéltető testülethez.
Vitarendezési eljárás az Európai Unió
online vitarendezési platformján keresztül
https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU
Online adásvételi szerződéssel
összefüggő fogyasztói jogvita esetén lehetőség van arra, hogy a fogyasztók az
online vásárláshoz kapcsolódó, akár határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan
rendezni tudják a fenti linken keresztül elérhető online platformon keresztül
beadott elektronikus panasz útján.
Ehhez nem kell mást
tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó
beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a békéltető testület részére a platformon
keresztül. Így a fogyasztók a távolságok ellenére egyszerűen tudják
érvényesíteni jogaikat.
Általános fogyasztóvédelmi hatóságként a kormányhivatalokat jelölte ki a jogszabály. A
kormányhivatalok elérhetősége: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek
Békéltető
testület eljárásának kezdeményezése
Békéltető testületek elérhetősége:
http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek
Amennyiben a Webáruház a Fogyasztó panaszát elutasítja, úgy a Fogyasztó jogosult a lakóhelye vagy tartózkodási
helye szerint illetékes békéltető testülethez is fordulni. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a Fogyasztó a Webáruházzal közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
A békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában Fogyasztónak minősül a külön
törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis-
és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy
az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson
kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói
jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a Webáruház és a Fogyasztó között. Ennek
eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors,
hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető
testület a fogyasztó vagy a Webáruház
kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a Fogyasztót terhelő kötelezettségekkel
kapcsolatban.
A békéltető testület eljárása a Fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell
írásban benyújtani. Az írásbeliség
követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely
egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé
teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós
tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő
megjelenítését.
A kérelemnek tartalmaznia kell:
- a fogyasztó nevét,
lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
- a fogyasztói jogvitával
érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
- ha a fogyasztó az
illetékességet az illetékes békéltető testület helyett kérelmezett
testület megjelölését,
- a fogyasztó
álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
- a fogyasztó
nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással
közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését
- a fogyasztó nyilatkozatát
arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem
kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására,
illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemelőterjesztésére nem
került sor,
- a testület döntésére
irányuló indítványt,
- a fogyasztó
aláírását.
A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve
annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a Fogyasztó bizonyítékként
hivatkozik, így különösen a Webáruház írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a Fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos
bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről. Ha a Fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a
meghatalmazást.
A Webáruházat a békéltető testületi eljárás során együttműködési
kötelezettség terheli. Ennek
megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel. A
Webáruházak jogsértő magatartása ellen kötelező bírságkiszabás alkalmazandó,
arról való eltekintésre nincs lehetőség, az nem mellőzhető a kis- és középvállalkozások
esetén sem.
A bírság mértéke
kis- és középvállalkozások esetén 15 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, míg a számviteli törvény hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó
éves nettó árbevétellel rendelkező, nem kis- és középvállalkozás esetén 15 ezer
forinttól, a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de legfeljebb 500
millió forintig terjedhet.
Az eljárás keretében
köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a
meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét
biztosítani. Amennyiben a Webáruház székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető
testületet működtető kamara szerinti megyében van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési
kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés
lehetőségének felajánlására terjed ki.
A békéltető testület egyezséget próbál meg létrehozni a
fogyasztó és a vállalkozás között, ennek hiányában pedig dönt az ügyben.
Fontos, hogy a vásárló csak szerződésének teljesítésével, azaz egyedi
jogvitájával kapcsolatban fordulhat a testülethez, más, a fogyasztóvédelmi
hatóság hatáskörébe tartozó ügyben (pl. megtévesztés, árfeltüntetés, stb.) nem,
ilyen esetben a békéltető testület átteszi az ügyet a fogyasztóvédelmi
hatósághoz.
Az egyes területileg illetékes
Békéltető Testületek elérhetőségei:
Amennyiben valamelyik elérhetőségi adat megváltozott,
az alábbi linken tudja a legfrissebb elérhetőségi adatokat megtekinteni: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek
Baranya Megyei Békéltető Testület |
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület |
Békés Megyei Békéltető Testület |
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület |
Budapesti Békéltető Testület |
Csongrád Megyei Békéltető Testület |
Fejér Megyei Békéltető Testület |
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület |
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület |
Heves Megyei Békéltető Testület |
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület |
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület |
Nógrád Megyei Békéltető Testület |
Pest Megyei Békéltető Testület |
Somogy Megyei Békéltető Testület |
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület |
Tolna Megyei Békéltető Testület |
Vas Megyei Békéltető Testület |
Veszprém Megyei Békéltető Testület |
Zala Megyei Békéltető Testület |
A Webáruházat a békéltető testületi eljárás során együttműködési
kötelezettség terheli.
Bírósági
eljárás kezdeményezése
Amennyiben a Vásárló nem fordul békéltető testülethez,
vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a jogvita rendezése érdekében
lehetősége van bírósághoz fordulni polgári eljárás keretében a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról
szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint. A pert keresetlevéllel
kell megindítani. A keresetlevélhez csatolni kell minden olyan okiratot, annak
másolatát, amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik a Vásárló.
A keresetlevélben az alábbi információkat kell
feltüntetni:
- az eljáró
bíróságot;
- a feleknek,
valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását;
- az érvényesíteni
kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak
előadásával;
- azokat az
adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható;
- a bíróság
döntésére irányuló határozott kérelmet.
9.
Egyéb rendelkezések
Felelősség
A Vásárló a Honlapot,
a webshop felületét kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja,
hogy a Webáruház nem vállal felelősséget a használat során felmerülő károkért a
szándékosan vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget,
egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.
A Vásárló köteles
gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait
vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse.
A Vásárló által a Honlap
használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat (például hozzászólás) a Webáruház jogosult, de nem
köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Webáruház jogosult, de nem
köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni és ezekért
felelősséget nem vállal.
A Webáruház oldalai olyan kapcsolódási
pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más Webáruházak oldalaira vezetnek. E szolgáltatók
adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért a Webáruház nem vállal felelősséget.
Amennyiben a Vásárló
a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, kérjük, hogy azt haladéktalanul jelezze a Webáruház felé. Ha a Webáruház jóhiszemű eljárása
során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan
törlésére vagy annak módosítására.
Szerzői
jogok és azok megsértésének következményei
A Honlap egésze,
annak grafikus elemei, szövege, blogbejegyzésben írt cikkek és technikai
megoldásai és a szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi
alkotáshoz fűződő jog alatt állnak. A
Webáruház a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított
felhasználója a Honlap, valamint a Honlapon
keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített
valamennyi tartalomnak, bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve
többek közt valamennyi grafikát,
fotót és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését,
szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást).
A Honlap tartalmának,
valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása
kizárólag magáncélú
felhasználás céljából vagy a Webáruház
előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.
A fentiekben meghatározott,
felhasználási engedély nélküli tartalom felhasználása esetén a Webáruház kötbér és/vagy sérelemdíj
követelésére jogosult. A kötbér összege szavanként 1000 Ft, illetve képenként 5000 Ft. A szerzői jogi jogsértés
dokumentálása tekintetében a Webáruház közjegyzői közreműködést vesz igénybe. A közjegyző jogosult az interneten
elkövetett jogsértések
tanúsítására, így közhitelesen igazolhatóak a közjegyző jelenlétében rögzített
szerzői jogi jogsértések.
A jelen ÁSZF-ben
kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően, a Honlap használata, illetve az
ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi
névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására.
A Webáruház fenntartja minden jogát szolgáltatásának
minden elemére, különös tekintettel a domain nevére, az ehhez tartozó aldomainekre,
a Webáruház által
foglalt minden más domain névre, annak aloldalaira, valamint az internetes
reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Webáruház adatbázisának
kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak
visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre a Webáruház külön írásbeli engedélyt adott.
Külön megállapodás,
vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Webáruház által rendelkezésre
bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Webáruház adatbázisát
módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.
Jogról lemondás feltételei
Bármilyen jogról történő lemondás
csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Amennyiben a Webáruház valamely, jelen ÁSZF
alapján őt megillető jogát nem gyakorolja, nem tekinthető az adott jogról
történő lemondásnak.
10.
Az ÁSZF
egyoldalú módosítása, kizárások
Hogyan módosíthatjuk az ÁSZF-et?
A Webáruház jogosult jelen Általános Szerződési
Feltételeket a Vásárló Honlapon történő előzetes tájékoztatása mellett
egyoldalúan is módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően
a Honlap első használata alkalmával válnak hatályossá a Vásárlóval szemben,
azokat a módosítást követően leadott megrendelésekre kell csak alkalmazni. Az ÁSZF módosítás nem visszamenőleges hatályú.
A szerződés teljessége, kizárások
A jelen ÁSZF és a Honlapon
elérhető tájékoztatók, valamint egyéb információk a Webáruház és Vásárló közötti
szerződés teljes tartalmát magában foglalják.
Jelen ÁSZF alapján
létrejött szerződéseknek nem képezi tartalmát, a Webáruház és a Vásárló között, a korábbi üzleti
kapcsolatukban kialakult szokás és gyakorlat. Továbbá a jelen ÁSZF alapján létrejött
szerződéseknek nem képezi tartalmát az adott üzletágban a hasonló jellegű
szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott
szokás.
I.
Melléklet
FOGALMAK
Felek: Webáruház és Vásárló együttesen.
Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül
eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz
vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
Fontos: a békéltető testületek elött induló eljárásokat a fenti „Fogyasztó”
meghatározáson kívül eső személyek is megindíthatják, ugyanis ebben a szűk
körben a fogyasztó fogalma kibővül az önálló foglalkozásán és
gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény
szerinti civil szervezettel, egyházi jogi személlyel, társasházzal, lakásszövetkezettel, mikro-, kis- és középvállalkozással, amely árut vesz, rendel, kap,
használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció,
ajánlat címzettje.
Fogyasztói
szerződés: Olyan szerződés, melynek egyik alanya Fogyasztónak minősül.
Honlap: A Webáruház által
üzemeltetett elektronikus felület, amelyen a Szerződés megkötésre kerül.
Jótállás: A Fogyasztó
és a Webáruház között
kötött szerződések esetén a Polgári Törvénykönyv szerinti,
1.
a szerződés teljesítéséért vállalt
jótállás, amelyet a vállalkozás a szerződés megfelelő teljesítéséért a jogszabályi
kötelezettségén túlmenően vagy annak hiányában önként vállal, valamint
2.
a jogszabályon alapuló kötelező
jótállás.
Szerződés: Webáruház és Vásárló között a Honlap igénybevételével létrejövő adásvételi
szerződés.
Távollévők
között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés,
amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett
távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy
kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők
közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.
Termék(ek): a Honlap
kínálatában szereplő, értékesítésre szánt birtokba vehető forgalomképes ingó
dolog/dolgok,
mely a Szerződés tárgyát képezheti(k)
a Vásárló megrendelése esetén.
Vásárló: a Honlapon keresztül vételi ajánlat
megtételével Szerződést
kötő személy, amely egyaránt lehet fogyasztó vagy nem fogyasztónak minősülő szervezet (jogi személy vagy annak nem minősülő
más szervezet).
Webáruház: a jelen ÁSZF egyik szerződő fele, a 4. pontban meghatározott szervezet vagy egyéni vállalkozó.